tizenegy hónap

ma reggel szépen felkeltem, hátra kötöttem a hajam, felvettem a fekete farmerom, kutattam egy fekete felsőt és húztam rá egy fekete pulóvert. tudom, hogy gyászolni nem így kell. nem is szoktam. ezt csupán egy hónapban egyszer teszem. három hónapos hatalmas magamba zuhanásomban azt hiszem éppen eleget volt rajtam fekete. én már teljesen fekete lettem. belül. legeslegbelül. amit sokszor senki sem lát.

próbálom titkolni hiányod, hidd el nekem nagyon nehéz. tizenegy hónapja szüntelen, minden egyes napon gondolok rád. nagyon sok dologra tanítottál meg életedben, és még többre halálodban. halál.. igazából te sosem leszel halott. mindig élni fogsz. a szellőben, a cseresznye fa virágszirmaiban, a gyertya lángjában, a felhőkben nappal s a csillagokban este.
minden tervem megvalósítása előtt, közben, után eltűnődöm, vajon büszke vagy-e rám. sokszor nem találom a választ, de remélem, hogy igen. biztos vagyok benne, hogy sok mindentől megóvnál, ha itt lehetnél. és sok mindenben már előrébb lennék, mert tolnál a célom felé. de most már egyedül kell járnom az utam. nincs ki segítsen. amióta te nem vagy, olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. pontosan annyira. egy csomó ember vesz körbe, akik segítenének, de senki olyan nincs, akihez szívesen fordulnék. te voltál a szívemhez legközelebb, hiszen te benne voltál. a legmélyén. sőt, még most is ott vagy. csak már nem beszélgetünk úgy, mint régen. már nincsenek rénszarvasos viccek, már nincsenek éjjelig tartó eszmecserék. nincs semmi. csak én, és a gondolataim, amiket néha napján megosztok veled. sokszor ugyanis bolondnak érzem magam, hogy veled próbálok kommunikálni. pedig tudom hogy itt vagy még. hogy velem vagy. hiszen érezlek téged. most is itt ülsz mellettem, vagy éppen a hátam mögött állsz. és a könnyeimet is te törlöd le. érzem puha ujjbegyed gyöngéd simítását arcomon.
annyira jó lenne, ha még úgy mondhatnám el neked amit el akarok, hogy látom az arcod. látom a reakciód. a mosolyod. a pillantásod. érzem szuszogásod. annyira jó lenne, ha úgy mondhatnám el neked, mennyi sokat jelentesz nekem. ez az egyetlen dolog, amit egész életemben bánni fogok. soha nem mondtam el neked igazán, mennyire fontos vagy számomra. csak jeleket adtam. tudom, hogy tudod, de mégsem mondtam ki igazi, tiszta szavakkal.
valamennyiünk legnagyobb törése, hogy egy ilyen csodálatos barátot veszítettünk el..

pontosan egy hónap múlva évforduló. iszonyatosan félek. félek magamtól. félek másoktól. félek mindentől. nem akarom. nem akarom átélni. túlélni sem. megélni sem. semmit sem akarom. azt akarom, hogy itt legyél, hogy átkarolj, hogy azt mondd, ez csak egy csúnya csúnya rémálom volt, és hogy itt maradsz velem amíg világ a világ!

iszonyatosan hiányzol Manó!

† 'mi együtt gyerekek voltunk, a két ébren álmodó..' †

♥