üvegkoccanások

Attól, hogy nem beszélünk róla minden nap - és nem sírunk miatta minden nap, hiányzik, és soha nem felejtjük el!

"Tehetetlenségedben kinyitod az ablakot egy hűvös éjjelen. Kihajolsz, és a csillagokat fürkészed. Keresed a régen elvesztett emlékeket, vágyakat, embereket, arcokat. Látsz rengeteget, de csak halványan. Egy arc viszont a legapróbb részletekig jelenik meg előtted. Csodálattal nézed a kedves, szerető mosolyt amitől mindig jobb kedved lett, a melegséget árasztó mélybarna szemeket. Mi az idővel nem változott semmit, s felismersz. A kicsi, de formás füleket, s érzed bőrének puha tapintását, melyet úgy szerettél cirógatni. És végül ott vannak azok az édes nevető-ráncai, amitől ő, Ő lett. Ahogy visszamosolyogsz rá, egy könnycsepp gördül végig lassan az arcodon. Hirtelen meleg szellőt érzel, ami elsöpri a könnyed, és tudod 'mindig itt van Neked, ha szükség van rá, és sosem hagy el Téged!'."

legboldogabb tizenkilencedik születésnapot Manó! hiányod felbecsülhetetlen, de boldogan gondolunk rád, ahogy mindig is szeretted volna.