üvegkoccanások

ezt a napot nem tudom hogy jellemezzem.
de ha annyit mondok hogy
"ha összehugyoztam volna magam az év végi záró alap matek vizsga tiszteletére se vette volna észre senki. ugyanis egy pohár vizet öntöttem ki a cipőmből mikor beértem a tanáriba"

már sokat mondtam...

szerencsémre vizsga után eljöttem

remélni csak a legjobbakat. 

emberek az életünkben akkor bukkannak fel, mikor gondolunk rájuk.

és ez így van! 

felhívtad anyámat. 

normális esetben ez normális lenne

de ez koránt sem normális. 

az este után még nem beszéltünk. 

és annak már..

december. vagy november.

akkor volt. 

ültem a kocsiban

az ötödik elszámolt perc után rágyújtottam.

hallgattam hangod, bár a szavakat nem fogtam fel.

nem is volt érdekes. 

de a hangod..

amit négy évesen ha meghallottam már futottam

nevedet kiabálva.

hiányzol.

mondanám, de hiszen te is tudod.

elmondtam. tudod a problémák fő gyökerét is. 

de megint én kell kitörjek?

igen. 

hisz' te akárhogy próbálsz, nem nagyon megy. 

elutasítás. 

félórát minimum beszéltetek 

vagy csak nekem tűnt annyinak.. 

de végig a "tej nélkül, két cukorral" lebegett a szemem előtt.

így iszod. 

furcsa.

hihetetlen szar a tudat

hogy egy rohadt év után is

így a gyenge pontom vagy.

jövő hét.

itt leszel.

karnyújtásnyira.

nem fogtam fel.

minden utca sarkon téged foglak keresni. már látom magam.

nem tudom mit tennék ha 

mellém állnál a buszmegállóban

vagy előttem fizetnél a boltban 

vagy szembe jönnél velem az utcán.

hátra fordulnál egyáltalán? 

és én?

ezeknek a mai tényeknek tudatában 

azt kell hogy mondjam hogy 

az élet kilencven százalékosan kibaszik velem