üvegkoccanások

nahát mivel feltankoltam cigivel és nincs is sok kedvem aludni, maradok és filozofálgatok egy kicsit.

mondhatnám, hogy szar ez a nyár, meg hogy hosszú, meg hogy lassan telik de közben túl gyorsan... és igazából mondanám is, mert így is érzem de mégsem. rossz, hogy nem vagyok otthon. holnap tarka-fest és csak is a tavalyi tud eszembe jutni, mikor az a fergeteges borozgatós cigifüstöt zenegépes táncolgatós picikocsmás éjjelt végigéltem. ez abból a nyárból nagyon megragadt. talán azért, mert véletlenszerűen jött össze a társaság. talán mert nem vártam el senkitől semmit. csak lebegtünk úgy, ahogy azon az estén az éjjel kívánja. állítom, hogy akkor az egész várost bejártam volna szó nélkül a lányokkal. tisztán emlékszem a kezdetétől egészen a végére. mikor ültem a bank előtt, szívtuk a csodás százas pallmall-t, bortól mámorosan kiöntöttem szívem egyik felét Berninek, majd fogtam a telefont és tárcsáztam a kívülről tudott számot hajnali félegykor. muris volt mert kacagtunk, hogy pofám volt megkérdezni "ugye nem keltettelek fel?" nemnem persze hogy dehogyis, mikor hallottam a hangján... imádtam az egész huszonnyégy órát úgy ahogyan volt! egyik nap sem maradt meg bennem ilyen tisztán, isten bizony! és igazából idén sokkal több okból szakad meg a szívem, de már beletörődtem. valami oka csak van, hogy itt ragadtam. talán ez, talán az, de ami biztosan ezerszázalék, hogy legeslegkésőbb a tavasszal hazalátogatok, aztán a nyáron triplán pótlok mindenkivel mindent!
mondhatnám hogy hiányzik a suli meg a mindennapok menete... de igazából nem. várom a jövő évet. rettentően várom. egyszerre van bennem félelem és izgatottság. utolsó év. eljutottam idáig. kibírtam. a sok tapló majom között  négy évet lehúztam, és jön a mindent eldöntő ötödik. sokkal több múlik ezen, mint azt én felfognám. ha szeptembertől megnyitják a jelentkezéseket, és nem kerülök be oda, ahova szeretnék a tanulmányi pályafutásom megbélyegeződik, és ezt már igen csak lehetetlen visszacsinálni. a rengeteg vizsga, érettségik, témazárók, nehezebb anyagok.. és ez csak egy része. a kezdéstől félek, mert Miss Krisztina Ágülérá alakítani fog. én pedig már nem akarok a társaságában lenni, kivéve ha gyökeresen változtat magán -amit én nem is kérhetek és nem is kérnék, mert elvégre a beszt frendünket olyannak kell elfogadni amilyen valójában. de bízom benne, hogy az egész évfolyam megkomolyodik és felhagynak ezzel a tapló hozzáállással mert nem akarok úgy kikerülni, hogy a hírhedt "Szégyenek szégyene évfolyam '08-'13", mert eddig valahogy az voltunk..
visszakanyarodva a nyár dologra, már szinte körvonalakban el van tervezve. már szinte lélekben ott vagyok és azt élem. pedig előtte van még egy jelentősen fontos találkozásokkal teli kiruccanás, ami fogja csak igazán rátenni a bélyeget úgy igazán mindenre... ebbe kapaszkodok. azzal végre vége lehet mindennek, és új kezdődhet. mindenkivel szemben.
valójában most vagyok azon a ponton, mikor nem tudok előre gondolkodni. megállt. kész. nincsenek terveim az itt ragadt nyárra -ami volt az is szerte foszlott. nem látok előre egy hónapot, nem hogy évszakokat meg egy évet. pedig én azt szeretem, mikor úgy sacc per kb tudom, hogy mire számíthatok. az emberekkel való kapcsolatom a kilátástalan. ebbe őrülök bele. kéne találnom valamit. érzem, hogy nem jó. változás kell. magamban. nagy változás. vagy talán itt van, és hamarosan átperdülök ezen az időszakon. remény lenne, de nincs sokminden ami táplálja, szóval mondjuk úgy elvitte a hűvös óceáni szél. történhetne már valami. akármi. jó vagy rossz csak történjen már, mert fel vagyunk készülve, de nem jön semmi. olyan ez mint mikor várod egy zenében a refrént vagy azt a bizonyos sort, és még percekig húzzák az agyadat az ütemek..

cigaretta lágy füstje járja át a szobát, én meg ásítok mint a szamarak, szóval azthiszem ezt az éjjelt is álmodozással ütöttem el, ugyanis négy óra lesz öt perc múlva. reménykedem hogy felkelek a tíz órás ébresztőmre aminek az esélye csekély ugyan, de hát... xoxo